Kedves Állampolgárok!
Ma egy kisebb technikai jellegű poszt következik.
A mai megélhetést a devizahitelek mellett egyre jobban terhelik a súlyosbodó rezsikiadások is. Többe kerül a gáz, víz és a villany. Ezt mindenki a saját bőrén érzi, nem kell részleteznem. Ez az energiaszolgáltatókon kívül senkinek sem jó. Most tekintsünk el attól, hogy a befizetett pénz hova és miként vándorol, mert azzal nem jutunk előrébb. A mai célunk az, hogy az ország energiafüggőségét csökkentsük.
Az önkormányzati épületek energiaracionalizálásától az adott közösség működési költségeinek csökkenését várom, így több pénz marad helyben. A magántulajdonú épületek modernizálása pedig egyértelműen az egyes családok és az állam (áttételesen a kisebb gázár dotáció miatt) ilyen irányú költségeinek csökkenését eredményezheti. Számokkal egyelőre még nem tudok szolgálni, de a korábbi vállalásoknak megfelelően minden háttérszámítás publikus és nyilvánosan vitatható.
A komplett energetikai irányváltás csak abban az esetben kivitelezhető, ha abban mindenki partner és egységes elvek szerint történik. Az állam szempontjából nincs értelme fűtéskorszerűsítést támogatni, ha a kérdéses ház hőszigetelése nem modern. Először csökkenteni kell a szükséges energiamennyiséget, utána lehet annak előállításával foglalkozni. (Ellenkező esetben telepítésre kerülhet egy államilag támogatott kazán, aztán a hőszigetelés fejlesztése miatt kiderül, hogy egy fele akkora is elég lett volna. A pazarlás csak úgy kerülhető el, ha konkrét, egymásra épülő modulok mentén történik a modernizálás)
Sokakban felmerülhet, hogy a program bizonyos lépései durva beavatkozásként is felfoghatóak a magánéletbe és magántulajdonba. Hogy jön az állam ahhoz, hogy megmondja, milyen fűtési rendszer legyen a házamba? Abszolúte sehogy. Az állam továbbra is tiszteli a magántulajdont, azonban minden állampolgárnak el kell döntenie, hogy milyen módon viszonyul a programhoz: nem vesz részt benne, részt vesz (de nem tudja finanszírozni), részt vesz (s tudja finanszírozni). Értelemszerűen, ha valaki részt kíván venni, akkor mindazon adatokat, amelyek a ház energiamérlegének kiszámításához kell, elő kell állítani, illetve aktualizálni kell. Ez valamennyire kellemetlen beavatkozás lehet, de egyben szükségszerű is. Sajnos az állam nem lehet partner abban, hogy kontrollálatlan alapon, bemondásra ítéljen oda pénzeket. A felelős pénzköltés - amit a kormányom megígért - csak így valósulhat meg.
Ennek megfelelően az energiaügyi program a következő lépcsőkből épül fel:
- hazai lakásállomány felmérése: ez elsőrendűen energetikai felmérés. Minden épületet fel kell mérni (alaprajz, hőszigetelés, használt energiaforrások) Ezek számításai alapján meghatározható egy adott térség energiafelhasználása, a modernizálás által várható nyereség és a kényesebb épületek. Az így kapott adatok a kistérségi erőművek tervezéséhez is felhasználhatóak.
- szigetelés, nyílászáró csere támogatás -> passzív ház. (Ez egy nagyon komplex konstrukció. Lényeg, hogy ha az állampolgár igazolhatóan ilyen fejlesztésbe fog bele, akkor segíteni kell, hogy a célját elérje, akár adóinak csökkentével, elhagyásával.
- fűtéskorszerűsítés: az kap támogatást, aki a radiátor helyett padló- és/vagy falfűtésre tér át.
- napkollektor támogatás: amennyiben a szigetelési és fűtéskorszerűsítési ponton túl van az épület, úgy napkollektor telepítés támogatásban vehet részt. A cél, hogy az épület kollektoros használati meleg víz termelése és fűtésrásegítése optimális legyen.
- napelemes áramtermelés elősegítése: a helyi és kistérségi áramfejlesztésbe történő bekapcsolódás.
Országos szinten:
- a jelenlegi csúcserőművek mellé naptornyok telepítése, s ezzel fokozatos terhelésátvállalással a csúcserőművek használatának minimalizálása.
- vertikális szélerőművek telepítése autópályák és vasútvonalak mentén.
Reményeink szerint a program sikeres levezénylését követően az ország energia és import/export mérlege is javulni fog.
ÁtlagElnök
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.